A 44 éves férfi a szemtanúk szerint rendkívül feldúlt lelkiállapotban kísérelte meg a repülő egyik vészkijáratának félnyitását, ezáltal veszélyeztetve a repülőt és annak utasait – állítja a stiridiaspora.com.
A repülő pilótája azonnal értesítette az ibizai (Eivissa) repülőtér irányítótornyát, és a rendőrség kivonulását kérte. Amint a repülő landolt, az utasok által lefogott román férfit elvitték a biztonságiak. Az incidensre még Január 5-én hétfőn 11:00 órakor került sor, a 44 éves férfit a helyi kórházba szállították, hogy megvizsgálják elmeállapotát. A tüzetesebb vizsgálatot követően a hatóságok kiderítették, hogy a férfi öt nappal korábban már utazott a járaton, és akkor is hasonló tettet akart elkövetni. A román állampolgár mindkét alkalommal poggyászok nélkül, egyedül utazott. A brit rendőség 10000 font jutalmat túzött ki a képen látható 27 éves Shane O Brien fejére,aki még tavaly Októberben egy londoni bárban szőváltásba keveredett egy 21 éves fiatalemberrel,akit aztán a bár vendégeinek szeme láttára többször megszúrt.A fiatalember a következő nap belehalt sérüléseibe.
A 182 cm magas kisportolt fiatalember a hírek szerint ibizán bújkál.A rendőrség kéri,hogy ha valaki felismeri a képen látható fiatalembert,hívja a 112-t. |
112
A MENTŐK, A RENDŐRSÉG, A KATASZTRÓFAVÉDELEM ArchivesCategories |